Pannaságos reggelek

Ó, azok a csodálatos csajos reggelek veled. Hogy fognak hiányozni egyszer...

Ezekkel a gondolatokkal ébredhetsz: anya, anya, anyanya, anya nyámnyám, meleg, puha, ismerős tejcsiszag, hol van, hol van, még júj de jóóóó, még szopiii! Naaa, ne vedd el! Hallod! Maradj nyugton te anyanyanya! Olyan jó, finom ez a...még, még! De Ha! Mi ez! Egy autó? Ott? Kint? Brrrrrrr így csinál. Ni, ni anya...haha, de jó! Anya! Szeme, anya szája, én szemem, én szájam. Óóóó, az ott Apor! Ssz, szzz...tente, alszik. Anya is alszik. Na jó akkor megyek. Anya! Nincs cipő a lábadon! Gyere, gyere, leszállunk, megyünk! Gyere már, add a kezed! Húzlak! Na jó...nem jössz. Nem baj...akkor megyek egyedül. Valahova megyek, oda ki, ajtón át. Nicsak, anya papucsa. Én lábamra. Pont jó rám J megyek tovább...ni, ni, nyitva az ajtó! Oda fel megyek most, a nagy sötétben. Hih-hi. Most szééépen, csendben...jujjj de jó, fellopódzom. Úgy, hogy senki meg ne lássa.

-       Hééé! Pannácska! Mit csinálsz? Oda nem szabad! Onnan leesel!

-       Nem! Neeeem! Engedj! Sikítok, toporzékolok, nem adom, nem engedem! Óóó ez az anya! Bruháhá és áááááá, ahogy a torkomon kifér!!!

-       Na, gyere Pannám, menjünk főzzünk egy kávét!

...és akkor indul a reggel. Te még sírsz kicsit, de már hagyod, hogy elbódítsanak a szavaim, az ölelésem, a pusziim. Magamhoz ölellek, államhoz hozzáérnek pici göndör hajszálaid, érzem tested melegét. Olyan könnyű vagy és puha mint egy plüss maci. Óóóó és az illatod! Istenem! Ölni tudnék érte...Bevonulunk a konyhába...rásandítok az órára...kicsit mindig reménykedem abban, hogy olyan fél hét-hét körül járjon, nagyon fájna, ha az óra mánusa az ötös vagy a hatos körül percegne. Átgyalogolok a földön árválkodó kék legódarabkán, belerúgok az útban hagyott hintalovacskába, majd sikeresen átlépem a fogaival kajánul égnek meredező magányos villát. Nem is tudom, mi a jobb a kávé daráló hangja, vagy pedig a kávé illata...mind a kettő szorosan hozzákötődik ezekhez a reggelekhez.

Aztán elmegyünk a nappaliba, leülök, te pedig kicsit elengedsz...elindulsz, lépegetsz, szedegetsz a földről, és okosan tanulmányozgatsz dolgokat. Nézlek...szürcsölgetem a kávém...pici mackó lány kinézeted van ebben a plüss szerű kezeslábasban. Megtalálod a kedvenc képeskönyvedet, és már be is fúrod magad az ölembe. Minden apró képet végig mutogatsz, én pedig megnevezem.  Igen, a cica, úgy csinál, az meg lepke, igen, ott a katicabogár, lovacska...Olyan békések ezek a reggelek...az ablakon át bekukucskáló napsugarak, vidámmá varázsolják a nappalit, nem törődve a földön heverő oda nem illő tárgyak művészi rendetlenségével. Pici csengő bongó kacagásod, kotyogásod, csicsergésed, akarásod pedig megtöltik Pannasággal a teret. Még mindenki más alszik. Ez, most itt, csak kettőnké...talán megőrzöl valamit emlékeidben ebből, és nem tudod miért, de jó lesz reggelente, az édes keserűt szürcsölgetve ücsörögni a nappalidban, észrevenni az ablakon át bekukucskáló napsugarak vidám hangulatát, és hagyod, hogy a kávéd illata csupa jó érzéssel, meghittséggel és békével töltsön el, visszavarázsolva valami megfoghatatlant ezekből a reggelekből majdani nagylányos, érett nős vagy éppen nagymamás Pannaságodba.