Széttárt karokkal...

Az éles rikkantást, egy hatalmas sóhaj és a jól ismert csámcsogás követte. Pici puha tétova kezek matatását érezte bőrén. Hirtelen kinyitotta a szemét. Hajnali 4…Minden rendben. Nincs egyedül, mindkét csemetéje mellette. Ütemes, békés szuszogásuk bódítóan, megnyugtatóan hatott. Szíve még mindig hangosan dobogott, de kislánya illatos, meleg baba lénye beleívodott a testébe, összekuszálta gondolatait és a félelem helyét átvette az öntudatlan boldogság. Még megpróbálta visszaidézni azt az érzést amit átélt az előbb..de már csak egy apró piros pontot látott egy hatalmas gomolygó zöld ingoványban, amely egyre kisebb és jelentéktelenebb lett ahogy pici fia izmos lábacskái ráfonódtak derekára.

Abban a pillanatban reccsent valami. Lenézett, és megdermedt a látványtól. Alatta mélyen lassan hömpölygött az algáktól haldokló nedves zöld áradat. Meztelen lábujjaival görcsösen kapaszkodott az érdes farönkbe amely átívelt a folyó felett, és amelyen úgy gondolta talán átjuthat a túlsó partra. Körül nézett. Az erdő sűrű katonás sorrendben elhelyezkedő nyárfái beláthatatlan buja dús alj növényzetbe torkollottak. A fák lombkoronáit néha megrezegtette a szél, ami rejtélyes suttogó hangokat hallatott.

-       Egyedül vagyok – és ettől a gondolattól lábai remegni kezdtek.

Lassan leengedte széttárt karjait és tekintete egy pillanatra megállt piros ruháján.  Most, ebben a pillanatba értelmetlennek tűnt minden ami a ruhával kapcsolatos. Értelmetlennek tűntek a ruha anyagának kiválasztására szánt percek, a ruha megvarrása okozta boldog pillanatok.. Értelmetlennek tűnt az is, hogy ezt a piros ruhát vette fel indulás előtt.  És most értelmetlennek tűnt az is, hogy a piros ruhára gondol. Vagy talán mégsem?...ez a piros ruha, ez ő....ez a piros ruha buja, hivalkodó, nem ide illő, értelmetlen, de mégis itt van, visszahozza a múltat és képviseli a jelent..ez a piros ruha selymes térdig érő, ezt a piros ruhát ő teremtette, egyedül. Igen. Egyedül. Akkor is egyedül volt, amikor a ruhát megálmodta, és elkészítette. Most is egyedül van, amikor meg kell oldania a lehetetlent, amikor vissza kell jutnia oda ahova tartozik. Ebben a pillanatban ráébredt arra, hogy már nem fél. Hogy a fák lombkoronái között áttört egy kis fény, látszik egy gomolyfelhő, a kék ég. Hirtelen kinyitotta a szemét. Hajnali 4…Minden rendben. Nincs egyedül, mindkét csemetéje mellette. Ütemes, békés szuszogásuk bódítóan, megnyugtatóan hatott. Szíve még mindig hangosan dobogott, de kislánya illatos, meleg baba lénye beleívodott a testébe, összekuszálta gondolatait és a félelem helyét átvette az öntudatlan boldogság.